A szalagavató éjszakáján minden visszatért a régi kerékvágásba. Harryvel utána hetente találkoztunk. Hónapokkal később eljött a ballagás, ami nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Mind az 5 srác jelen volt, ezzel magukkal csalva a paparazzikat. Nem volt elég az a tömeg amit a többi ballagó családja hozott létre, nem.. kellettek még ők is. Nagyon frusztrált, a vakuk egyfolytában villogtak, de amint véget ért az ünnepség feloszlottak. Pár héttel később már az érettségi következett. Hálistennek minden tantárgy egész jól ment, kivéve a matekot, ami nem meglepő.
~
*2014 június*
Amint Emmával megkaptuk az érettségi bizonyítványokat, egyből utaztunk ki Londonba. Emmának is Niallnek is jól mentek a dolgok. Ugyanúgy találkozgattak mint Harry és Én. Nagyon jó volt végre a legjobb barátnőmet is boldognak látni. A repülőn ülve az addigi életem minden egyes percét felidéztem. A legfurcsább dolog mégis az volt, hogy akkor már lassan 2 éve egy párt alkottam Harryvel. Pedig abban az évben amikor kiutaztam Londonba meglátogatni Aput, gondolni sem mertem volna, hogy ilyen csodálatos életet fogok élni. Akkor még csak álmodoztam arról, hogy egyáltalán az 5 idióta közelébe kerüljek, de legbelül már akkor tudtam, hogy valamilyen úton-módon sikerülni fog. Nehéz utat tettem meg ennek érdekében, de mégis sikerült. És az álmok igenis valóra válnak.
Emma szemszöge:
Annyira hihetetlennek tűnt az egész. Mintha valami tündérmesébe csöppentem volna. Persze, a tündérmesék tele vannak minden szarral, ahogy ez is tele volt, de mindennek ellenére volt egy szőke hercegem, akit szerettem. Fura volt hetente találkozni vele, főleg úgy, hogy még a kezdetekkor Zaynért adtam volna meg bármit. Idővel persze ez megváltozott. Niall annyira más volt mint a többiek. Szeretnivaló, édes és valóban törődött velem. Igaz friss volt még a kapcsolatunk, de éreztem, hogy valami komoly dolog kezdete a miénk.
Minden annyira tökéletesnek tűnt. Úton voltam a legjobb barátnőmmel, azokhoz az emberekhez, akikről régebben még csak álmodni mertünk. Akkor pedig már velünk voltak, szerettek minket. A mi rajongásunk pedig komoly érzelemmé változott. Akkor régen még bele sem mertem gondolni, hogy Niall kezét foghatom, hogy megcsókolhatom Őt úgy, de mégis megtettem. Szerettem Őt. Nem amiatt hogy ő Niall Horan a One Direction-ből. Nem. Azért mert ő Niall Horan, az idióta ír srác, akinek szüksége van a szeretetre, aki egy életvidám fiú és nagyon tud szeretni. Szereti az embert annak ellenére is, hogy a világvégéről egy ramaty kisvárosból való, nem híres és nincs pénze. Szeretett engem, úgy, ahogy voltam, és ez mindennél fontosabb volt.
- Lili... - fogtam meg a kezét ami a combján pihent.
- Igen?
- Te elhiszed ezt? Évekkel ezelőtt még csak tervezgettük ezt az utat...
- Nekemis fura, hidd el. Főleg az, hogy kik várnak minket a reptéren.
- Biztos, hogy nem álmodunk?
- Eléggé valóságosnak tűnik, de ha mégsem az... Nézd a jó oldalát, egy elég valósághű álomban vagyunk. - mondta mosolyogva. Ránéztem az előttünk lévő ülés hátára szerelt kijelzőre, ami azt mutatta, hogy még egy óra van hátra az útból.
- Szunyálok kicsit míg odaértünk. Nem nekem való ez a koránkelés. Rádőlhetek a válladra? - néztem Lilire kiskutya szemekkel.
- Na gyere. - válaszolta, majd fülhallgatómat a fülembe illesztettem, elindítottam a nyugis lejátszási listát, fejem Lili vállára hajtottam, majd lassan el is szundítottam.
Lili szemszöge:
Amint Emma beszunyált én is zenét kezdtem el hallgatni. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben. " Mihez kezdek ha mégsem fog működni a dolog Harryvel? Hova megyek ha kibassza a szűröm a házból? Meddig fogom bírni a rajongók által rámnehezedő nyomást? Vajon vele élem le az életem? " Ezek és ezekhez hasonló mondatok szaladtak át agyamon.
~
- Hol vannak már azok a kibaszott csomagok? - fortyogott mellettem Emma míg a futószalagnál ácsorogtunk.
- Az enyém ottjön! - kiáltottam fel, majd lekaptam a bordó hatalmas bőröndöm.
- Remek, az enyém sehol... - puffogott még mindig. - Na végreeee! - sikoltott mikor meglátta rikító rózsaszín bőröndjét a futószalag másik végén. Elszaladt érte, majd intett nekem. - Siess! Biztos várnak már!
Lelkesen elindultam Emma felé, magamután húzva bőröndöm. A kerekek csak úgy zörögtek és pattogtak ahogy a fehér csempézett padlón gurult utánam. A Heathrow reptéren mindig rengeteg ember van, aznap sem volt másképp. Továbbra is zörögtek a kerekek, majd elhallgattak. Megálltam egy helyben és bámultam. Kerestem Harryt az emberek között, majd a bőröndöm egy hatalmas puffanással eldőlt. Megláttam Őt és elkezdtem rohanni felé, hátrahagyva minden cuccom. Emma ledermedve maradt ott, feléje Niall rohant. Ő nem bírt mozdulni. Harry lassan hatalmas léptekkel közelített felém én pedig csak futottam. Amint odaértem, a nyakába ugrottam, átkarolta a csípőmet és szorított magához.
- Szeretlek. - súgta a fülembe.
- Én is Téged. - válaszoltam majd megcsókoltam. A ballagás óta nem láttam őt, ami akkor már jóval egy hónappal azelőtt történt. Nem akart zavarni az érettségire való készülésben, ezért csak telefonon beszéltünk néhanapján. Kezével a hajamba túrt én pedig a nyakát cirógattam csókunk közben. Nyelveink óvatosan értek össze.
- Nem akartok esetleg szobára menni? - szakított minket félbe Niall, majd a lábamhoz lökte bőröndömet.
- Köszi, és most hogy mondod, de, talán jobb lenne... - nevettem fel. Niall megforgatta a szemét és elindultak előre Emmával.
- Aha, máris bele akarsz csapni a közepébe? - húzgálta szemöldökét Harry, majd ismét megcsókolt. Megfogta a kezem majd szabad kezével a bőröndöm fogójához nyúlt és húzta magunk után.
- Paparazzik hogyhogy nincsenek? - csodálkoztam a túlzott nyugodtságon.
- Elintéztünk mindent. De ha nem sietünk lehet elkapnak. Paul kint vár. - mondta, majd sietősebbre vettük a dolgot.
Szép nyári nap volt Londonban. Kellőképp meleg is volt. Kész csoda. A hőmérő 27 fokot mutatott. Londonban az valódi ritkaságnak számít, de a felhők ugyanúgy megvoltak. Hazaérve a többi srác fogadott Eleanorral és Daniellel. Ott álltak szépen egymás mellett. Odasétáltam és mindenkit megölelgettem, hisz velük nem találkoztam a szalagavató óta. Csak Harryvel és Niallel. Talán Zayn volt az aki a fiúk közül a legjobban hiányzott, hisz tényleg nagyon jó barátokká váltunk.
- Van itt még valaki... - szólalt meg Liam miután mindenkit üdvözöltem. Körbe néztem és a nevetés abbamaradt. Hatalmas csönd lett úrrá mindenkin. Harryre néztem, aki csak a körmét baszogatta, míg a többiek a földet bámulták. Emmára tekintettem. Megrázta a fejét ezzel közölve hogy Ő nem tudja miről van szó.
- Szia Lili... - sétált ki az a bizonyos személy a nappaliból, mire teljesen lesápadtam és csak bámultam rá... Meglepődve, sokkolva...
whíí folytatást minél hamarabb! jajj de vártam máár *-* ;))
VálaszTörlésjájj de jó..van egy tippem h ki az a személy de inkább nem írom le hátha elrontanék vele minden izgalmat.:D<3
VálaszTörlésnekem is van tippem ki az , de szerintem nem ü vagy mégid vagy NEM TUDOM kérlek siseess !!!!!!!!! mire meglesz a 10 komi ne késs! :DDD :** puszi
VálaszTörléshozd a kövit ;))
VálaszTörlésJöhet jöhet a következőőőőő :D
VálaszTörlésnyugodtan találgassatok ki az :D kíváncsi vagyok Ti kire gondoltok! :D
VálaszTörlés*-* Tippem sincs! Bakker... Legyen meg az a nyomorult 10 komment és hozd a kövit Réka! :D Fantasztikus! *-* <3
VálaszTörlésI really love this story! :)
xx
jujjjj van 1 tippem ki lehet az...
VálaszTörlésHozd hamar a kövit!
Imádoom.♥
légyszi írjátok le hogy kire gondoltok, tényleg kíváncsi vagyok :D
VálaszTörléscsak egy szó: IMÁDOM! tegnap kezdtem csak el olvasni és egy este alatt letudtam a részeket :D szóval várom a kövit *-* ♥
VálaszTörlésnagyon jó lett. fogalmam sincs hogy ki lehet.. :D remélem hamar lesz kövi. :)
VálaszTörlésTalálgathatok? xD sztem biztos, hogy Lexi ...am hozd a kövit! ;D
VálaszTörlésÚristeen.*-* nagyon jó lett..nem tudom h ki az, de nagyon érdekel, ugyh siess.!:D<3
VálaszTörlés