- Hahó, van itt valaki? - kopogtam be.
- Persze, gyere nyugodtan. - jött rá a válasz. - Na mi a terved mára?
- Honnan tudtad hogy ezért jövök?
- Valahogy megéreztem. - mosolygott rám, ahogy besétáltam. - Na gyere, mutasd meg hova is megyünk, jó lenne ha én is tisztában lennék vele. - fogtam magam, leültem mellé és kikaptam a kezéből a laptopot.
Bepötyögtem a címet, megnézte Ő is, aztán elkezdett pakolászni. Én is fogtam magam és visszamentem a szobámba, majd felöltöztem és összeszedtem magam. Szürke farmert vettem fel, fehér topot és a tornacipőmet. A sminket nem vittem túlzásba most sem, mivel a szemüvegem alatt úgysem látszik nagyon. A hajamat most kivételesen hullámosan hagytam, nem láttam értelmét kivasalni, mivel az eső szakadt.
- Na, kész vagy már? - állt az ajtóban Krisztián.
- Igen! Megvagyok. - majd felkaptam a szürke sálam és a kabátom. Végre elindultunk arra a helyre, ami az egyetlen célom volt a kiruccanás alatt.
Bő 20 perces buszozás után megérkeztünk. Pontosan a buszmegálló előtt állt az épület. Olyan öröm töltött el, hogy az valami hihetetlen. Úgy viselkedtem mint egy ovodás, ugrándoztam, vihorásztam - Krisztiánnak fogalma sem volt hogy mit csináljon, úgyhogy inkább csak nevetett rajtam.
- Egy képet csinááááálj légyszives! - néztem rá az ilyenkor szokásos bociszemeimmel.
- Tudod hogy erre nagyon nehéz rávenni, de mivel nagyon kedvellek és szeretek a társaságodban lenni megkönyörülök. - majd kikapta a telefont a kezemből. - És mosoooolyt.
"Hát persze, miért is sikerült volna jól a kép? Homályos, de az a lényeg, hogy itt állok a Milkshake City előtt." - mondtam magamban.
- Na menjünk már beeee! - kiáltottam fel.
- Igenis főnökasszony! - mosolygott rám Krisztián.
Szépen odasétáltam a pulthoz, pontosan tudtam mitakarok. Nem állt senki a kasszánál, néztem jobbra-balra, csak két lány ült bent a shake-jüket iszogatva. Aztán kinyílt a pulthoz vezető ajtó. Őszintén szólva hihetetlenül lesokkolódtam. Odalépett elém, rámnézett szép barna szemeivel, majd megszólalt.
- Szia, mit adhatok? - persze angolul szólalt meg, még szerencsém volt hogy tudok angolul, de megmukkanni sem tudtam. Az a mosoly, azok a szemek... Csak makogtam, majd alig hallhatóan kinyögtem, hogy egy One Direction shake-et szeretnék.
- Rendben máris hozom! - szólt vissza jókedvűen.
Miközben sürgött-forgott, láttam hogy néha rámpillant. Olyankor a hideg futott át rajtam. Bámulása közben teljesen ki ment a fejemből a tegnap esti kép, az, hogy mi - vagyis ki, pontosabban kik miatt vagyok itt igazából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése