Másnap szerencsére nem kellett korán kelnem, de az alvás így is förtelmes volt azon a matracon. Reggel amint felkeltem a matracról és nyújtózkodni próbáltam erős fájdalom nyilalt a hátamba amelyet apró szisszenések követtek a számon keresztül. Szerencsére nagynémék már nem voltak otthon, ezért senkit sem ébresztettem fel. Kimentem a konyhába, kerestem valami ennivalót. Találtam egy kevés kukoricapelyhet illetve tejet és azt reggeliztem. Pár perccel később egy rég látott ismerőssel találtam szembe magam, miközben célba vettem a mosdót.
- Nahát a törpe Lili. - szólalt meg Krisztián.
- Jaj tejóég! Ezer éve nem láttalak, nem is tudtam hogy itt élsz Apuval. - néztem rá kíváncsiskodóan.
- Hát igen, tudod már lassan egy éve én is kijöttem... - kezdte a mondandóját.
- Igen, erről tudok! Mellesleg, este ha nem dolgozol eljöhetnél velem buszozni. Tudom hogy Te kapható vagy ilyen dolgokra. - kacsintottam rá.
Krisztián egy 30-as éveiben járó, de nagyon fiatalos férfi. Mindig is bolondozott velem, amióta ismerjük egymást. Szerettem a társaságában lenni.
- Persze, lehet róla szó, de csak ha Apád meg Anyád elengednek velem! - nevette el magát.
- Miért ne engednének el? Ismernek Téged és ha jól tudom már kinőttél abból hogy fiatal lányokat csavarsz az ujjad köré! - mosolyogtam rá.
- Így ahogy mondod. - helyeselt- De azért mégis csak jobb lenne ha rákérdeznél. - győzködött.
- Rendben, legyen. Most úgyis megyünk várost nézni, meg ide-oda úgyhogy majd közben megkérdezem őket.
- Oké kicsilány. Itthon leszek valószínűleg egész nap, úgyhogy keress hogyha indulni akarsz. - majd felvonult a saját szobájába és énis hasonlóképp tettem.
Előkerestem néhány ruhadarabot, majd a sminkkészletemet és a hajvasalómat. A szokásos reggeli szépítkezésem kezdetét vette, mint mindig. Gyors smink, hajvasalás, majd felvettem a sötétkék farmeromat, egy fekete csőtopot majd arra egy téglaszínű pulóvert.
Pár perccel később leültem a laptop elé és szétnéztem a neten, történt-e otthon valami. Fél perc sem kellett de chaten minimum 5 ablak felvillant. Mindenki kérdezősködött hogy történt-e valami izgalmas. Mindenkinek ugyanazt a választ adtam. Különösebben izgalmas dolog nem történt, tehát nem volt miről mesélnem. Tovább böngésztem, de mivel otthon is megállt az élet, ezért gyorsan meguntam, majd visszafeküdtem a matracra és elkezdtem zenét hallgatni. Nem sokkal azután hogy ellazultam Liz már az ajtóban állt és szólt hogy indulunk Camdenbe aztán Madame Tussaud panoptikumába.
Elképszető gyorsasággal ugrottam fel és száguldtam le a lépcsőn, készen állva az indulásra.
Most már végre busszal indulunk be a város nyüzsgő részébe. Imádtam az ottani buszokat. Amikor csak lehetett a fölső szinten az első üléseket támadtam be. Nagyon szerettem onnan figyelni a várost.
Egész délelőtt Camdent jártuk és természetesen most sem maradhatott el a vásárlás. Délután 2 felé viszont elindultunk a múzeumba. Útközben megláttam a kedvenc kávézómat, amiből otthon sajnos nagyon kevés van. Én jelen pillanatban is csak egyről tudok, de két év után végre megízlelhettem a kedven Starbucks-os cappuccino-mat!
A panoptikumot körülbelül másfél óra alatt bejártuk, majd elindultunk hazafelé. Hihetetlenül elfáradtan dobtam le magam a konyhába az egyik székbe. Már majdhogynem elaludtam mikor valaki hirtelen megérintette a vállam.
- Te meg mi a jó büdös...? - fordultam hátra - Ja, bocsánat, csak a szívbajt hoztad rám.
- Semmi baj, ez volt a szándékom. - nevetett fel Krisztián. - Na mehetünk akkor éjszakai városnézésre?
- Istenem, teljesen kiment a fejemből! Adj 10 percet és összeszedem magam! - mondtam sietősen.
- Rendben, de siess, nemakarok sokáig kintmaradni. - sürgetett őis.
10 perccel később, ahogy azt ígértem már készen voltam, és elindultunk az esti városnézésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése