15. fejezet

Egyre több jó visszajelzést kapok. Nem fog érdekelni, hogy mennyien olvassák, de amíg ennek a kevés embernek is tetszik amit csinálok, addig nem hagyom abba :))



- Igen, mondd, hallgatlak! - ültem le karbatett kézzel, várván Apa mondandóját.
- Tudod, rengetegszer felhoztad már, hogy szeretnél ide kiköltözni, de mi Anyáddal mindig nemmel feleltünk. Most, hogy láttuk, hogy egyedül is képes vagy itt ellenni, a segítségünk nélkül, elgondolkoztunk néhány dolgon. Azt is tudod nagyon jól, hogy Anyád nem akar kiköltözni ide a kicsivel, ahogy engem is inkább hazafelé húz a szívem...
- Igen, igen, mondd tovább.... - sürgettem
- Na szóval, nem tudom, hogy a szerencsének köszönhetően-e vagy minek, de nagynénédék itt akarnak maradni Londonban és felajánlották, hogy ha tényleg szeretnél kint maradni, akkor esetleg hozzájuk költözhetnél.
Ittam Apa szavait, mintha szentírás lenne. Próbáltam nyugodt maradni, de elöntött a boldogság. Nagyon régóta ezt szerettem volna.
- És mi lesz a sulival? - kérdeztem rá, erre az érzékeny pontra.
- Erre is van egy ötletünk. Esetleg magántanuló lehetnél. Tanulhatnál magyarul továbbra is. De persze csak ha szeretnéd! A maradék két év elején ugyanúgy megkapnád a tankönyveket. Kiküldjük neked. De még egyszer kiemelem, csak és kizárólag hogy ha szeretnéd! - zárta le ezzel a mondandóját.
- Abszolút szeretném. 14 évesen elrontottam hogy akkor visszautasítottam az itteni tanulás lehetőségét, most nem fogom! - fejeztem ki magam határozottan
- Hát jól van. Anyád az otthoni sulival minden mást lerendez. Mi két nap múlva utazunk haza! Büszke vagyok rád nagyon! - jött oda hozzám, és megölelt, majd magamra hagyott a gondolataimmal.
Persze, az otthoni suli. El is felejtettem. Ott hagyok mindenkit. Istenem, hogy fogom nekik elmondani? A csajoknak az osztályból, unokatesómnak Evelinnek. Remélem megérti, hogy mekkora lehetőség ez számomra. Még ma fel kell hívnom mindenkit, és közölnöm a híreket.

~

Elsőként Evelint hívtam fel.
- Szia Liliiii, na mivan már veled te angol kisasszony?
- Szia Evelin. Most nincs kedvem a bolondozáshoz. Fontos dologról kell beszélnünk. - csuklott el a hangom.
- Hallgatlak mondd!
- Hát tudod, az van, hogy Apu felajánlotta, hogy ideköltözhetnék a nagynénémékhez... - majd szépen elmondtam neki mindent, hogy mi hogy lenne, elmeséltem neki a találkozást a One Direction-nel, a Jeremy sztorit, majd szipogást hallottam a vonal másik végéről. - Jólvagy? - kérdeztem
- Persze, csak, tudod... Nagyon fogsz hiányozni, és ígérd meg, hogy azért meglátogatsz itthon! - beszélt szaggatottan, majd az én könnyeim is elkezdtek potyogni.
- Természetesen. Amilyen gyakran csak lehet hívlak. De most meg szeretnélek kérni valamire... - majd lenyugtattam magam. - Nem birom ezt több emberrel megcsinálni... El tudnád nekik mondani Te? Én képtelen vagyok rá.
- Amit csak szeretnél Lili! Mindig te maradsz a legjobb barátnőm. Soha semmi nem szakítja meg a barátságunkat, még a távolság sem! Szeretlek!
- Én is szeretlek, tudod jól, de ne nehezítsd meg. De most leteszem. Mátéval én szeretném közölni a hírt. Vigyázz magadra könyörgöm. - majd kinyomtam a telefont.
Eszembe jutott Máté. A több mint 2 és fél év. Annyi mindenen végigmentünk. Se veled, se nélküled kapcsolat volt, de szerettük egymást. Tudtuk, hogy odavagyunk egymásért de mégsem történt semmi.
Visszanyúltam a telefonhoz, majd kikerestem a nevét és megnyomtam a hívás gombot...