Fájdalmamban eldobtam a telefonom, ami az ajtónak csapódott. A csörömpölésre a szomszéd fürdőszobában levő Liz lett figyelmes, majd belépett az ajtón.
- Hé Lili, jólvagy? Minden rendben? - majd észrevette, hogy fejemet a párnába temetve sírok. - Mi történt? Otthon valami? Meséld el nyugodtan, tudod hogy bennem megbízhatsz. - majd felültetett egy székbe.
- Ottvan, nézz a telefonra, az mindent elárul! - nyögdécseltem.
Liz összeszedte a telefont, majd elkezdte nézni a képet. Egy ideig furcsán nézte a képet, majd rám pillantott.
- És ki ez a fiú? A barátod? - nézett rám kíváncsiskodóan.
- Sajnos még csak a közelében sem jársz. - mondtam a könnyeimet törölve.
- Jaj, mostmár tudom. De ki ez a lány? - kérdezte.
- Bárcsak tudnám... - mondtam mérgesen.
Liz látta rajtam, hogy nincs kedvem beszélni róla, ezért kedvesen visszaterelt a matracra, betakart, majd lerakta mellém a telefonomat. Tudtam, hogy nemszabad mégegyszer ránéznem, de muszáj volt. Nagy levegőt vettem, ránéztem, majd megint néma zokogásba kezdtem, ami végül álomba ringatott.
Az a bizonyos kép.
~
Reggel, mikor felébredtem hihetetlenül égett a szemem. Nem csoda, hiszen egész este bőgtem. Még mindig nem értem miért. Soha nem viszonyultam így hozzá. Tényleg nem ismertem, nem tudtam róla semmit, kivéve azokat a dolgokat amikben az internet segített. "Mi van akkor, ha az életben egy bunkó, tapló, seggfej? Mi van akkor, ha egyáltalán nem az az aranyos göndörhajú fiúcska akiket a videónaplókból ismertem meg?" Ezek a gondolatok valamelyest megyugtattak, de fájt, még mindig nagyon fájt.
Hirtelen más villant be a fejembe. Az utolsó napom Londonban. Annyi helyre el akartam még menni.
- Lili, jössz velünk várost nézni? - hallottam Anya közeledtét.
- Merre mennénk? - kérdeztem vissza.
- Buckingham palota, Trafalgar tér, Hyde Park... - kezdte sorolni Anya.
- Aha... - mondtam közömbösen. - Nem, inkább itthon tölteném a délelőtött. - mondtam. - Tudod, azokat már úgyis láttam. Nincs igazán hangulatom hozzá.
- Persze kincsem, ahogy szeretnéd! - mosolygott, majd közelebb lépett és leült mellém. - Jobban vagy már? Liz mesélte, hogy tegnap este nem voltál valami fényesen. Tudod mit gondolok azokról a műmájerekről. Sosem szabad elhinni azt amit magukról mondanak az interneten. Ezek csak megjátsszák magukat.
- Igen, tudom. - mondtam neki elkeseredetten. - Teljesen igazad van. - ekkor Anya átölelt és én újra sírni kezdtem. Így ültünk pár percig.
- Kicsim, nekem most mennem kell. - tolt el magától. - Tudod, Liz most van itt először, és mániája a Buckingham palota meg a Királynő. - forgatta a szemét.
- Persze, nyugodtan! Menj csak. - rámosolyogtam, Ő pedig kisétált.
Nekem megint elindultak a gondolatok a fejemben. Volt egy hely, amit mindenféleképpen meg akartam látogatni. Nem is vesztegettem az időt. Felcsaptam a laptopot, megkerestem a címet, majdpedig az útvonalat gyorsan beírtam a telefonomba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése