"Kérlek beszéljük meg, sajnálom. Túl sokat ittam" Olvastam az sms-t.
Mi a fenét akar ez már megint? Még hogy nem akar kihasználni, meg másnak tart mint a többi rajongó. Ugyan már. A vak is látja hogy kamu az egész.
"Neharagudj Lexi, hogy ilyen későn zavarok, de holnap nem tudok bemenni a munkába, szólnál Mr. Benett-nek? Köszi, majd mesélek. puszi Lili"
Írtam az sms-t Lexinek.
Már félórája csak forgolódtam az ágyban. 5 óra volt. Az eszem egyfolytában Zayn-en és Harry-n kattogott. Ami a teraszon történt, az egyszerűen fantasztikus érzés volt, de ami Harryvel a ház előtt. Soha nem volt még ilyen romantikus pillanatban részem. Inkább fogtam a fülesem, majd bekapcsoltam a zenét, ami lassan álomba ringatott.
Délután 2-kor keltem fel, mondhatni szörnyű állapotban. A fejem sajgott és úgy néztem ki mint valami zombi.
Lementem a konyhába, gondoltam főzök egy kis kávét... Persze, hogy akkor nem volt otthon... Visszaszaladtam a szobámba. Felfogtam a hajam egy copfba, kentem az arcomra egy kis alapozót és egy kis púdert. Felvettem egy farmert, egy sima fehér topot és egy téglaszínű pulóvert, majd belebújtam a cipőmbe és elindultam a közeli Starbucks-ba. Ilyen történések után semmi sem jobb mint a finom Starbucks-féle kávé.
Megrendeltem, pár perc múlva pedig már indultam is kifelé az ajtón, mikor Niall belémjött.
- Hát Te? - néztem rá meglepődötten.
- A fiúk itt ülnek kint a kocsiban, most én játszom a csicskát. Vinnem kell nekik kávét.
- Jaj ne! Ittvan Zayn is?
- Aha, szóljak neki? - már indult is a kocsi felé.
- Ne, Niall James Horan, meg ne próbáld, kiáltottam felé! - de már késő volt.
Nem elég, hogy a hátam közepére sem kívántam Zaynt, de mindemellett még úgy is néztem ki, mint valami zombi, aki most szabadult a Kaptárból.
- Szia, Lili. Szerencse hogy összefutottunk.
- Aha, baromi nagy szerencse. - vetettem oda neki félvállról.
- Tudom, hogy most nagyon gyűlölsz, tényleg sajnálom ami tegnap történt. Nem bírtam tűrtőztetni magam. Ami az erkélyen történt csodálatos volt, komolyan mondom, de amit a szobában műveltem, az szörnyű. Tényleg, komolyan nagyon sajnálom. Meg tudsz nekem bocsájtani? - nézett rám sötétbarna szemeivel, majd elővette a szokásos mosolyát.
- Hát nem is tudom... - húztam kicsit az agyát. - ... na jó legyen, de ígérd meg hogy többé nem fordul elő! De most rohanok, további szép napot! - majd hazaszaladtam.
Egyszerűen már nem bírtam tovább a közelében lenni. Lelkiismeret furdalásom volt, Harry miatt. Ő annyira kedves volt hozzám, nem úgy mint Zayn... "Talán fel kellene hívnom Harryt" Fordult meg a gondolat a fejemben. " Á, nem, inkább hagyom míg Ő keres" - beszéltem le magam.
A délután hátralévő részét a szobámban töltöttem el. Bámultam a telefonomat, várva Harold hívását... de fölöslegesen.
~
Teltek-múltak az órák. Az ideg már megint tépkedte az agyamat, muszáj volt ismét rágyújtanom. Kimentem a teraszra, majd lassan szívtam magamba az égő cigaretta által kibocsájtott nikotint, mikor szöszmötölést hallottam a kertből.
- Lili Bauer! Mi a francot csinálsz te ott azzal a kezedben? Dobod el azonnal! - szólt rám egy mély, rekedtes ismerős hang.
- Ki a picsa van odalent? - szóltam le.
- Nem hiszem el, hogy fel sem ismered a hangom, na gyere inkább lefelé. - szólt föl a még mindig ismeretlen hang. Fogtam magam, lementem a konyhába és kimentem a hátsó ajtón keresztül.
- Na végre már. - jött oda átölelni. Harry volt az.
- Te hogy jutottál be ide? - kérdeztem furcsállva.
- Mel mondta hogy próbálkozzak innen mert az ajtódat nem vagy hajlandó kinyitni.
- És mi lett volna ha nem jövök ki az erkélyre?
- Valószínűleg itt éjszakáztam volna... - vágta rá Harry.
- Hehe, baromi vicces vagy, na nyögd ki mit akarsz!
- Most szépen felmész és összeszeded magad, mutatni akarok valamit! - parancsolt rám.
- Szépen vagyunk. - forgattam a szemem. - Harry Styles zaklat az otthonomban majd parancsolgat. - kikísértem a ház elé, majd mondtam neki hogy várjon meg.
Nem igazán vittem túlzásba az elkészülést, egyedül a hajamat és a sminkemet igazítottam meg. Nem öltöztem át, mert fogalmam sem volt hová akar vinni. 10 perc alatt elkészültem és lementem Harryhez.
Most nem az Audijával érekezett hanem a fekete Range Rover-el. Beültem az anyósülésre, Harry pedig beindította a motort és elindultunk... Kitudja hova...
istenem ahfdsbjuopfdj B
VálaszTörlésááá.siess a következőővel.;D
VálaszTörlésmééég! :D imádom :)
VálaszTörlésnagyon kíváncsi vagyok hogy hova mennek.siess!!:D
VálaszTörlésKövetkezőt!! :D
VálaszTörlés