29. fejezet - Tényleg csak álom volt

Ez a rész eléggé nehezen született meg. Kicsit meghatódtam mikor írtam. Remélem azért tetszeni fog. :) Zene ehhez a részhez [click] Na akkor most elkezdek hajtani a 10 kommentre, így nyerek magamnak egy kis időt. 

- Hát, tudod az van. - kezdte el. Láttam már az arcán, hogy nem igazán jó hírek. Lexinek biztosan igaza volt! - Azért kellett eljönnöm, hogy megbeszéljük mikor indulunk a Dél-Amerikai turnéra.
"Ó én idióta, nemnormális, őrült, naiv, csitri. Persze, most lesz a turné" - eszméltem rá.
- Szóval, holnap délután indul a gép. Ezért is nem akartam, hogy megtörténjen az, amihez nagyon közel voltunk. Nem vagyok biztos abban, hogy ez mindkettőnknek jó lenne. Egy az, hogy nem igazán tiszták az érzéseim irántad, másik pedig, hogy féltelek.
"Ez teljesen értelmetlen" - gondoltam
- Igen, tényleg féltelek, tudod milyenek a rajongók. Tudod hogy mindenre képesek. Tegnap még a paparazzik is megláttak a hotel előtt. Mázli, hogy nem voltál velem.
- Szóval szégyellsz, remek... - vágtam hozzá és a könnycseppek elkezdtek gyűlni a szememben.
- Erről szó sincs. - fogta meg a kezem. - Nem akarom, hogy Téged is ugyanúgy figyeljenek mint Danielle-t vagy Eleanor-t.
- És nem is szeretsz... - próbáltam visszatartani a sírást, annyira hogy bele is remegtem.
- Persze, hogy szeretlek, de nem úgy. Még nem... - kész ekkor tele lett a pohár, eltörött a mécses.
- Akkor mi a fenének vittél el Brighton-ba? Mire volt jó ez az egész? Háh, gondolom jót szórakoztál, hogy sikerült átverned egy rajongót! Gratulálok Harry Styles. Anyának igaza volt. - sírtam mégjobban. - Megjátsszátok csupán hogy jófejek vagytok. Ennyi elég volt belőled. - elindultam az ajtó felé, amit kinyitottam amennyire csak lehetett. - Takarodj el innen! - kiáltottam rá.
- Nem megyek sehova, nyugodj meg kérlek. - lépett oda hozzám.
- Nem érdekel, Harry, húzz el a jó büdös picsába. Érezd jól magad Dél-Amerikában. Remélem lesz esélyed mégtöbb rajongót ügyesen átbaszni. Még hogy én más vagyok, és élvezed a társaságom. Vicc az egész.
- Ne legyél már ilyen gyerekes, könyörgöm... Nem érted? - fogta meg a kezem.
- Nem, és nem is akarom érteni. Utoljára mondtam, hogy menj innen!
Harry elengedte a kezem, teljesen közel jött hozzám, ismét pár miliméter választott el minket egymástól.
- Ha most elküldesz, nagyon sokáig nem fogsz látni, ugye tudod? Ezt az estét veled szeretném eltölteni.
- Harold Edward Styles. Kérlek menj innen. - mondtam kicsivel nyugodtabban.
- Ha ezt szeretnéd, legyen. Vigyázz magadra kérlek. - láttam hogy meg akar csókolni, de elfordítottam az arcom, puszivá alakítva a csókot, majd Harry kisétált az ajtón és magával vitte az álmaimat is.
Idegességemben nem tudtam mit tenni. Legszívesebben utána rohantam volna és csókoltam volna ahol csak érem, de a büszkeségem nem engedte. Becsaptam az ajtót majd sírva estem össze az ágy előtt. Hallottam ahogy az Audi felbőg, majd a gumi által keltett csikorgó hanggal elszáguld.
- Lexinek igaza volt. - mondogattam. Csak folytak a könnyeim, patakokban. Szerettem Harryt, ez már teljesen biztos volt. De mind hiába, ha ő nem szeretett viszont. Teljesen fölöslegesen történt minden, pedig előző nap már annyira csodálatosnak tűnt. Sírtam, zokogtam mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékát.
- Harry Styles kihasznált, engem. Engem akit egy ember sem tudott még ennyire megtörni.
Talán a legrosszabb gondolat fordult meg a fejemben. Kimentem a fürdőbe, elkezdtem a fiókokban kotorni. Találtam egy doboz gyógyszert. Erős altató volt minden bizonnyal. Azt hittem egy nem lesz elég elaludni jelen  pillanatban, sőt kettő vagy három sem, majd végül az ötnél kötöttem ki. Bedobtam egyszerre mindet a számba, majd egy pohár vízzel leöblítettem a kis kapszulákat. Beálltam a zuhany alá, ami segített ellazulni. Percekkel később egy ütést éreztem a fejemen, majd minden elhomályosodott...