34. fejezet

Zene nélkül nem az igazi, szóval légyszi... Everything by Lighthouse

- Nem, nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! - kiáltottam fel, mire a többiek is berontottak.

- Haz, mi történt? - jött oda Liam.

- Lili... nem... lehetetlen.

- Bazdmeg tesó mivan? - rángatott meg Zayn.

- Én nem, én ezt nem hiszem el... - vertem a falat idegességemben. 

- Biztosúr, kérem... - fordult Liam Mr. Morrison-hoz. - Mi történt? Mindannyian ismerjük Lilit, jogunk van tudni!

- Az említett lány balesetet szenvedett. A kocsija apró darabokra tört, épp a St. George kórházban küzdenek az életéért. Súlyos sérülései vannak.

- Neeeeem! - ordított Zayn. - Hol van Paul? Most azonnal oda kell mennünk. 

- Louis, keresd meg Pault. - utasította Liam. - Harry, Zayn, szedjétek össze magatokat! - fordult felénk. Niall csak állt az ajtóban, könnybe lábadt szemekkel, majd Paul rohant be 3 testőrrel az oldalán.

- Gyertek srácok, kint minden el van intézve, indulhatunk!

Mindannyian elkezdtünk rohanni a kocsi felé, körülöttünk testőrök, mögöttük paparazzik, de nem érdekelt. Vele akartam lenni, azonnal. 

- Paul, bazdmeg siessmár! - kiabáltam rá, mikor már fél órája úton voltunk. 10 perc múlva már a kórházban voltunk.

- Hol van Lili Bauer? - Rohantam az információs pulthoz.

- Sürgősségi, B szárny. - mondta a nő teljesen nyugodtan. Amint felfogtam én és a többiek is eszünket vesztve indultunk a B szárny felé.

- Ő az! A lány az üzeltből ahol Lili dolgozik. - kiáltott Zayn, mikor meglátott egy barna hajú lányt, kisírt szemekkel guggolni a falnál.

- Mel! Tudsz róla valamit? - láttam meg a nagynénjét, aki szintén zokogva, de ült az egyik széken.

- 6 bordája eltört, agyvérzés, koponyatörés, belső vérzések, combcsonttörés... - sorolt még ezer más dolgot. 

- Tesó, minden oké? Jött oda Liam.

- Nem, bazdmeg, nem oké! - förmedtem rá a könnyeimmel küzködve. - Haldoklik, ottvan bent és haldoklik!

- A mi hibánk, a mi hibánk, a mi hibánk... - mondogatta Niall miközben a falat verte. Zayn a lány mellett ült, akiről kiderült, hogy Lexinek hívják. Egymást vigasztalták.

Több órája lehettünk a kórházban, már éjfél is elmúlt. Az egész kórházban csönd volt. Csak a műtőből lehetett hallani mormogást, ahogy az orvosok beszéltek. Fel-alá járkáltunk mindannyian. Louis jött oda hozzám.

- Tessék, igyál kávét, az segít.

- Köszi, de most még az sem segít. - próbáltam kedves lenni hozzá. Hirtelen mindenki a műtőajtó felé fordult, ahonnan egy orvos jött ki.

- Ki a legközelebbi hozzátartozó? - nézett végig mindannyiunkon.

- Én! - mondtuk kórusban Mel-el. Dühösen rámnézett, de nem érdekelt mennyire utált, én is odamentem az orvoshoz.

- A hölgy kicsoda? - fordult előbb Mel felé az orvos.

- A nagynénje... - mondta szipogva.

- És a fiatalember? - fordult felém.

- A barátja. - mertem kimondani, mire Lexiben egyenesen megfagyott a vér, majd Zayn is totálisan lesápadt.

- Az a helyzet - kezdte az orvos. - Nagyon súlyos az állapota. Nem tudni túléli-e...

Mel összeesett volna, ha nem állok mellette. Épphogy sikerült elkapnom. Nekem nem jutott el az agyamig mit mond az orvos, amíg le nem ültünk. 

- Mi a frászról beszél? - förmedtem rá.

- Fiatalember, nyugalom! Mindent megteszünk érte, de jelen pillanatban nem tudjuk, hogyan tovább. Épp most viszik az intenzívre, kómában van. 

- Könyörgöm, mentsék meg! - mondta sírva Mel.

- Reggel egyesével bemehetnek hozzá. Addig hagyják békén. - majd fogta magát az orvos és elsétált. Odamentem Zaynhez és Lexihez, elmondtam nekik mi a helyzet. 

- Nem, nem veszíthetem el. Ez alatt a rövid idő alatt a testvérem lett, neeeem! - kiáltott fel Lexi.

Zaynt sem láttam még soha ilyen gyengének... Muszáj volt, egyedül lennem kicsit. Otthagytam mindenkit és elsétáltam a kórterme elé. Egy kis ablak volt az ajtón, azon próbáltam meglátni Őt... És ott feküdt, mozdulatlanul, tehetetlenül... Belülről széttépett a fájdalom. Meg akartam ölelni, csókolni és soha el nem engedni. Lábaim elgyengültek, nem bírtam tovább tartani magamban. Térdre estem, arcom a kezembe temettem és elkezdtem sírni... Soha nem éreztem még így. Nem akartam elveszíteni, szükségem volt rá.

~

Egy padra felfektetve ébredtem. Louis ült mellettem.
- Mennyi az idő? - keltem fel a szememet dörzsölve.
- 10 óra... - mondta Lou, mire felpattantam.
- Hé, várj, az Anyja van bent. Nemrég érkezett. Nemigazán örült nekünk...
- Nemérdekel - vágtam a szavába, majd elindultam a kórterem felé. Az Édesanyja pont akkor jött ki a szobából mikor odaértem. Gondoltam bemutatkozom. - Jóreggelt Mrs. Bauer. Harry Styles vagyok. - nyújtottam a kezem felé.
- Mrs. Taylor. Már nem viselem Lili apjának a nevét, neked meg nem kell bemutatkoznod. - nézett rám lenézően. - Nagyon jól tudom ki vagy. Miattad van itt a lány. - tört ki sírásban. - Minden álma az volt, hogy legalább egyszer lásson Téged, meg a többi műmájer barátodat és nézd meg mit tettél vele. Ott fekszik, csövek lógnak ki belőle. Haldoklik! Mind miattad!
- De... - próbáltam megszólalni.
- Semmi, de édesfiam. Amint helyrejön hazaviszem, és soha többé nem engedem, hogy visszajöjjön Londonba és Te sem mehetsz be hozzá!
- Már elnézést asszonyom. - emeltem fel a hangom. - Majd Ő azt eldönti, mit akar. Nagylány már és igenis be megyek hozzá. Ezt nem maga dönti el! - Majd fogtam magam és besétáltam hozzá...