37. fejezet

Ezt a részt vegyétek ilyen duplarésznek. Eléggé hosszúra sikeredett! -R

Teltek múltak a napok és egyre jobban éreztem magam. Annyira jól esett mikor a fiúk néha úgy állítottak be, hogy énekeltek. Ingyen koncert a One Direction-től egy kórteremben, ezt sem mondhatja el magáról senki sem!


Egyik nap mikor éjszaka felébredtem Harry göndör haját éreztem a kezemnél. Olyan édesen aludt, fejét az ágyam szélére hajtva, hogy örökké képes lettem volna nézni, de mikor megpróbáltam a telefonom felé nyúlni, felébredt.
- Te mit csinálsz? - mondta álmosan a rekedt hangjával, mire a hideg rázott ki, hisz sosem hallottam még így.
- Most keltem fel és megakartam nézni mennyi az idő.
- Várj majd én megnézem - nyúlt egyből a telefonom felé.
- Istenem Harry... Jól vagyok már annyira hogy el bírjak nyúlni az éjjeliszekrényig... - ráztam meg a fejem. - Sőt, most talán még sétálni is lenne kedvem. - majd kitakaróztam, és egy hihetetlenül nagy és ronda sebet láttam a combomon mikor Harry hirtelen felkapcsolta a lámpát. - Fordulj el! Ide ne nézz! - szóltam oda neki.
- Hát már miért ne néznék oda? Láttalak már törölközőben is, nem emlékszel? - harapott bele a szájába.
- Na jól van Harold, inkább gyere és segíts fel.
- Aha, még mit nem, szépen visszafekszel! - utasított.
- Harry Edward Styles, elméletileg szeretsz... Ha tényleg szeretsz, akkor most idejössz és segítesz nekem feltápászkodni és jössz velem sétálni legalább a folyosóra!
- De Lili... Éjszaka van, fél 2.
- Semmi de! Gyere mert ha nem segítesz egyedül állok fel és hatalmasat zuhanok... Rajtad múlik... 1, - kezdtem visszaszámolni. - 2...
- Jójó, jövök - szakított félbe.
- Háh, ezt már szeretem. - mondtam elégedett vigyorral. Harry odajött hozzám, felemelt, majd óvatosan leengedett a lábamra. Az első lépések nagyon fájdalmasak voltak, de enyhítette az érzést, az hogy Harry végig fogta a kezem és segített. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is lesz részem ehhez hasonló dologban. Még a kórház is élvezetes dolog, ha Harry Styles ott van melletted.
Miközben a kórház kihalt folyosóján sétálgattunk - pontosabban Ő sétált, én csak bicegtem mellette - elmesélte, hogy milyen sokan jártak nálam míg kómában voltak. Rengeteg magyar látogatód volt. Az egyik lány, ha jól emlékszem a nevére, Emma még oda is jött hozzánk elmondani, hogy mennyire örül, hogy sikerült elérned az álmod, és megfenyegetett hogy ha nem vigyázok rád rendesen akkor megtalál.
- Jajj, Emma. Annyira hiányzik. Ő volt a legjobb barátnőm az osztályból, Ő is rajongó. - mosolyodtam el. - Ha Te azt tudnád mennyit fantáziáltunk rólatok. - majd hirtelen megbotlottam, de Harry erősen tartott, ezért nem estem el.
- Azt hiszem, most már vissza kéne mennünk. - javasolta.
- Jól van főnökúr. - mosolyogtam rá, majd odahajolt hozzám és megcsókolt, aztán lassan visszamentünk a kórterembe. Vissza rakott az ágyba, nyomott egy puszit a homlokomra majd visszaült a székébe.
- Egy-két napig nem tudok jönni. Lesz egy kis dolgom. - mondta.
- Oké, pihend is ki magad, nem tesz neked jót ez az éjszakázás ezen a rossz széken.
- Addig beküldöm Liamet, hogy figyeljen rád.
- Nem szükséges, Anya jön minden nap. Éjszaka meg kibirom egyedül is.
- Azért mégiscsak mondom neki, hogy néha nézzen be.
- Ahogy szeretnéd. - bólintottam. Harry lekapcsolta a lámpát, elkezdett nekem énekelni és elaludtam.

Harry szemszöge:


Reggel hamar elhagytam a kórházat. Beszéltem Simonnal, hogy el kéne utaznom egy-két napra és magammal vinném Zayn-t is. Szerencsére beleegyezett ezért még aznap délután elutaztunk Magyarországra. Éjszaka megszálltunk egy budapesti hotelben, majd másnap elmentünk Lili régi iskolájába. Gondoltam meglepem Őt és kivisszük neki Emmát. Nagyon elérzékenyült, mikor mesélt róla. Biztos boldog lesz. Mrs. Taylor elmondott mindent, hogy hol keressük. Lehet, hogy épp a legrosszabb pillanatkor léptünk be az iskolába, pont szünet volt. Néhány kiscsaj odajött hozzánk autogramot kérni. Imádjuk a rajongóinkat, ez tény. Valami Szandi nevű még a telefonszámát is a kezembe nyomta. Csak mosolyogva elvettem, nem tudtam mást tenni. A fiúk úgy néztek ránk, mintha az űrből jöttünk volna. Lili anyukája megmondta, hogy keressük az angoltanárt, mert mások annyira nem beszélnek angolul. Megkerestük a portást. Nem is nagyon beszéltünk hozzá, csak Zayn odavetette neki a nevet. Ms. Túróczi. A portás eltűnt, majd egy-két perc múlva, egy 50-es éveiben járó, magas szőke göndör hajú hölgy jött vele. Végre valaki akivel normálisan tudtunk beszélni. Elmeséltük neki kik vagyunk és honnan jöttünk. Mikor felhoztam Lilit és a balesetét nagyon megrémült, de mégis büszke volt, hogy az egyik tanítványa ilyen jól állja a Londoni sarat, majd Zayn a lényegre tért.
- Egy 12-es Emma nevű lányt keresünk. Lili osztálytársa volt.
- Előbb is gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi miatt jöttök. - mondta Ms. Túróczi.
Felvezetett minket az egyik terembe, közben rengetegen figyeltek minket. Gondolom tudták hogy kik vagyunk és sejtettek ki az oka annak, hogy itt vagyunk. Amint beértünk néhány srácnak leesett az álla, a lányok csak álltak és bámultak. Emma jött oda hozzánk, hisz ő már ismert minket és velem már találkozott is. Zaynre csak mosolygott mint egy őrült. Ms. Túróczi magunkra hagyott, gondolta, hogy nem lesz baj.
- Hát Ti? - nézett elképedve Emma.
- Jöttünk érted, viszünk Lilihez. - mondta Zayn.
A Lili név hallattán megfagyott az élet a teremben, mindenkinek elállt a lélegzete, majd hangosan elkezdtek beszélni, valószínűleg rólunk. Nem érettem.
- Csak azt mondják, hogy nem hiszik el, hogy összejött neki. Pedig én mindig is tudtam, hogy egyszer Ő még közel fog állni hozzátok. - magyarázta Emma. - Egyébként hogy akartok engem odavinni?
- Ms. Túróczival beszéltünk. Kikérőt ír neked a szüleidet most értesíti, egy heted lesz kint! Biztosan Lilit is kiengedik napok múlva. - mondta Zayn.
- És, mikor indulunk?
- Ma délután megy vissza a gép. Úgyhogy most szépen elköszönsz. Elviszünk haza, összepakolsz és indulunk is a reptérre. - mondtam, majd Emma mindkettőnket megölelgetett.
- Kiráááááááááály! Köszönöm srácok. Tudtam én, hogy jófejek vagytok. - majd elköszönt az osztálytársaitól és elindultunk. Nem messze lakott a sulitól. 10-15 perc kocsikázás. Még jó, hogy béreltünk egy autót miután leszálltunk a gépről. Egyébként hihetetlenül szokatlan volt a magyar utakon vezetni. Nagyon zavaró tényező volt a fordított kormány és a kereszteződésekben nagyon kellett figyelnem melyik sávba fordulok. Nem egyszerre dudáltak ránk. Emma gyorsan összepakolt. Alig telt 20 percbe, mégis egy hatalmas bőrönddel és egy szintén hatalmas kézipoggyásszal jött ki a házból.
Épp időben értünk vissza Budapestre. 1 óránk volt a gép indulásáig. Pont elég idő a becsekkoláshoz. Minden tökéletesen ment. Úton voltunk Londonba. Paul a reptéren várt minket, most szerencsére nem keltettünk feltűnést. Csak néhány rajongó volt ott. Vissza is indultunk a kórházba. Nagyon izgatott vagyok mit fog szólni Lili a meglepetésünk láttán...