A zene ajánlott. click
Felkapcsoltam az ágyam mellett lévő éjjeli lámpát, majd remegő kézzel húztam ki a lapot borítékból.
"Kedves Lili!
Tudom, hogy tiszta szívedből gyűlölsz engem és hogy soha a büdös életben nem fogsz nekem megbocsájtani. Sajnálom amit a fürdőszobában tettem veled. Sajnálom, hogy leribancoztalak és hogy bántottalak. Sajnálom, hogy megcsaltalak és a képedbe hazudtam. Nem számít, ami Zaynnel történt, mert az az én tettemhez képest semmiség. Még mindig csak azt tudom mondani, hogy az a lány semmit sem jelent számomra. Hiába mondanám azt, hogy az alkohol hozta ki belőlem, nem foghatom arra. Bármi is történt szeretlek Lili, és soha nem fogom elfelejteni a veled eltöltött időt. Színt vittél az életembe, sőt, nem csak az enyémbe, hanem a többiekébe is. Annyira csodálatos lány vagy, de én nem érdemellek meg Téged. Teljesen megértem, hogy hazamentél és hogy látni sem akarsz, de szeretném ha Te sem felejtenél el engem. Életem legnagyobb hibáját vétettem mikor elengedtelek. Fogalmam sincs hogyan tovább, de tiszta szívemből remélem, hogy találsz egy olyan fiút, akire bármikor számíthatsz. Sajnálom, hogy miattam balesetet szenvedtél. A mai napig okolom magam. Sajnálom, hogy akkor nem voltam melletted a kocsiban. Legnagyobb hátránya a hírnévnek, hogy nem lehetek végig a szeretteim mellett. Hihetetlenül fogsz hiányozni. Minden. A mosolyod, a nevetésed, az illatod, az hogy állandóan idegeskedsz a külsőd miatt, amit tényleg nem kellene mert tökéletes vagy. Hiányozni fog a csókod, az ölelésed. Minden ami Te vagy. Talán te nem látod, vagy csak nem akarod látni, de nekem teljes mértékben megfeleltél. Ígérd meg nekem, hogy akármi is fog történni, nem felejtesz el engem. Bízom benne, hogy jól érezted magad velem. Vigyázz magadra kérlek és nyugodj meg, nem foglak zaklatni többé.
Őszintén sajnálok mindent.
Örökké a Tiéd: Haz. x "Mire a levél végére értem a lap el volt ázva. Abban a pillanatban megbántam, hogy otthagytam Harryt. Tudtam, hogy muszáj valamit tennem. A könnyeimtől nem láttam semmit, majd elkezdtem tapogatózni a telefonom után. Nem tudtam, mihez kezdjek. Arra gondoltam, hogy felhívom, de ha hallottam volna a hangját, még jobban összezuhantam volna. Ehelyett egy sms-t írtam neki. Egy hosszú, terjedelmes sms-t. Miután elküldtem úgy elkezdtem sírni mint még soha. Tudtam, hogy azt is megbánom. Nem volt más választásom. "Így lesz a legjobb mindkettőnknek." - mondogattam magamban. Szép lassan álomba sírtam magam.
Harry:
Már épp elaludni készültem, mikor a telefonom jelzett, hogy üzenetet kaptam. Azt hittem, hogy Anyu, vagy Gemma írt, de remélem hogy esetleg mégis Lili lesz az. Lassan a telefonhoz nyúltam, majd megláttam a feladót: Lili.
A szívem ott helyben kiakart ugrani a helyéről. Hihetetlenül ronda üzenetre számítottam majd mikor elkezdtem olvasni fogalmam sem volt mire gondoljak.
"Hiányzol Harry. Alig egy napja jöttem el, de hihetetlenül hiányzol már most. Akármennyire is bánt, amit tettél szeretlek, de nem mehetek vissza. Neked ott van a karriered, nem akarlak feltartani. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Soha nem foglak elfelejteni, ebben biztos lehetsz. Te voltál minden álmom Harold, de muszáj túllépnem. Fáj, amit tettél, tényleg nem fogok megbocsájtani, de a szép emlékek erősebbek maradnak. Köszönök neked mindent és a többieknek is. Megváltoztattátok az életemet. A legszebb dolog ami történhetett velem az Te voltál. Szeretni foglak Harry, bármi történjen, de tovább kell lépnünk. Remélem egy szép napon ha találkozunk boldogan emlékszünk vissza a köztünk történtekre. A legjobbakat kívánom a karrierednek és a magánéletednek szintúgy. Találj egy olyan lányt, aki nem fog fájdalmat okozni neked, ellentétben velem. Sajnálom ami Zaynnel történt. Én bízom benne, hogy Te azért megbocsájtottál nekem. Soha, de soha nem foglak elfelejteni Harry, de muszáj tovább lépnem. Muszáj normális életet élnem. Szeretlek Harry, Ég veled. Kérlek ne keress többé."Elképzelésem sem volt, hogy mire véljem ezt az egészet, de eléggé úgy tűnt, hogy tényleg el akar felejteni. Megkért, hogy ne keressem. Tiszteletben tartottam. Nehéz volt feldolgoznom, hogy ennyi volt. Soha nem szerettem még így senkit. Elveszítettem az egyik legfontosabb dolgot az életemben. Akkor már biztos volt, hogy soha nem kaphatom vissza. Gondoltam megmutatom Emmának, az sms-t. Át is mentem hozzá, épp valami interjút nézett. Magyarul beszéltek ezért nem értettem hogy miről, csak a hang volt ismerős. Odamentem mellé, majd megkértem hogy fordítsa le.
Lili adott interjút kettőnkről. Elég nyugodtan tűnt, de ismertem már, láttam rajta, hogy bántja még a dolog. Nem volt hosszú, alig két perces videó volt. Amint vége lett megmutattam Emmának az sms-t.
- Harry bazdmeg, csinálj valamit! Nem lehet így vége. - mondta Emma.
- Látod, hogy nem akar többé. - mondtam beletörődően.
- A faszt nem akar. Ismerem már jobban mint Te. Most körülbelül otthon fekszik az ágyában Rád gondol és bőg mint egy idióta. Mindennél jobban szeretett, Ő sem akarja, hogy vége legyen. Csak makacs mint az öszvér.
- De mi a szart tehetnék?
- Háhá, nekem van egy hihetetlenül jó ötletem! - csillant fel Emma szeme, majd elmesélte az ötletét.
- Te teljesen meg vagy őrülve. Egy évre előre be vagyunk táblázva... - csóváltam meg a fejem.
- Szereted Őt te nemnormális? - vágott fejen.
- Persze, hogy szeretem, bármit megtennék azért, hogy visszakaphassam. És ne ütögess.
- Bírnál rá várni egy évet? Kockáztatnál, függetlenül attól, hogy sikerül-e? - bíztatott.
- Mint mondtam szeretem és bármit megtennék érte.
- Akkor csináld meg! Képes vagy rá Harold. Ha vissza akarod szerezni, megcsinálod! Ő szeretni fog Téged még akkor is, én tudom.
- Hát legyen, holnap megemlítem Simonnak. Remélem összejön. Köszönöm Emma. - majd megöleltem és visszamentem aludni. Amiből alvás nemigazán lett, mert egyfolytában Ő járt a fejemben. Minden amit együtt csináltunk. Tudtam, hogy vissza akarom szerezni. Tudtam, hogy nehéz lesz visszakapnom, de magabiztos voltam és éreztem, hogy sikerülni fog.
Isteneem*-* Nagyon gyorsan folytatást!
VálaszTörlésháh Emma mindent elintéz:D:PxD teccetős nagyon :D következőt:D/Vercs/
VálaszTörlés*________________*
VálaszTörlésjaaaj kiváncsi vagyok h mit fog csinálni Harold:D siess!:D
VálaszTörlésfolytatást akarok :)
VálaszTörléseléggé sírós volt.:/// következőőőt :D:)
VálaszTörlésnagyon jóó lett *-* gyorsan a folytatáást!:D
VálaszTörlésvégigsírtan az egészet, és az előző részt is.. így nem lehet vége az egésznek! folytasd!! :D
VálaszTörlésAWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWw
VálaszTörlésMegint 2 fantasztikus résszel örvendeztettél meg minket... Nem tudom hogy csinálod, de olyan furcsa és különös érzés tölt el, mikor olvasom.. Olyan egyedi...
VálaszTörlésKérlek, kérlek, kérlek mondd, hogy az lesz a tervben, hogy Mo.ra mennek a fiúk... (szerintem ez lesz, bár nem vagyok se gondolatolvasó, se jós)
Izgatottan, kíváncsian, és a fura érzéseimmel görcsölök azon, hogy valaki írja már meg azt a rohadt 10. kommentet és jöjjön a következő rész...
xxx, Hope
Ui.: Ja, és a levél.. Meglepett... Meglepett, mert nem hittem volna, hogy még válaszol is rá...
xxx
ja, hogy én voltam a 10. kommentelő...:D az úgy más..:D
Törléshihetetlenül jólesik amiket írsz, komolyan mondom. az előző kommentet is megkönnyeztem és most ezt is :') az ilyen olvasók miatt érdemes folytatnom amilyen Te vagy. Komolyan mondom senkinek nincsenek ilyen édes olvasói mint nekem *-*
Törlésvalami hihetetlen volt, de tényleg…itt sírok a gép előtt, mint egy idióta
VálaszTörlésnagyon édesek vagytok úristen! Imádlak titeket nagyonnagyon! Alig fél óra alatt ehez is meglett a 10 komment. Ti vagytok a legjobb olvasók a világon!
VálaszTörlésRéka, mester vagy KOMOLYAN. Itt bőgök a gép előtt és csípi a szememet a szempillaspirál. MÉG!
VálaszTörlésbasszus elsírtam magam..... :( nagyonjó!!! Abba ne hagyd! :DDD
VálaszTörlésmiközben ment a zene,és a levelet olvastam,én is elsírtam magam. gáz vagy nemgáz,de ez az igazság!:d imádom<3
VálaszTörlésÉN ennél a résznél sirtam el magam..
VálaszTörlésSírtam...nagyon-nagyon sírtam! Nagyon jó írsz, hiszen Én nem vagyok egy sírós típus, de Te....Meg tudtad tenni! Hihetetlenül jó amit írsz, csak úgy kavarognak bennem az érzések, ha olvasom..Nagyon jó! :)
VálaszTörlés